Tegnap hajnalban elpirult a szél.
Súgott valamit:…hogy minek is él?
Vagy tán mást mondott? Ki tudhatja már.
Őkelme tíz héthatáron túl jár.

Pirosságát arcomon feledte,
Bánatait ágbogra feltette,
Napfény csókját szívébe rejtette,
Mosolyszavam szélnek eresztette.

Elmúlt az éjjel, s új hajnal hasadt,
Pírom a felkelő Napra ragadt.
Most sápadt vágyként jár utcák kövén,
Szerelem csüng míves csillagövén.

Nekem már jártányi erőm sincsen,
Múlt szerelmek árnya minden kincsem.
Ha az a szél, újra nekem fújna,
Tudom, minden bánatom elmúlna.