Harcok


Harcra gyűlik már a néma idő.
Átkos  jelre hadrendbe áll az erő,
Görbülnek görcsösen zárult ujjak.
Hallod, a távolban riadót fújnak?

A Sors üstjében valami készül,
Ki az eget kémleli  belekékül.
Mozdulatlanságba mered a lét,
Elvész, aki  gyáván maga ellen vét.

A mindennapokat túlélő harc,
Sötét, szűkülő szemeket rejtő arc,
Ez jutott neked, nekem és neki.
Nézd, az üstben ott rotyog a Semmi!

Hogy falja a kiéhezett falka!
Minden szép érzésed keni a falra!
Szűk térben fuldokolsz, torkod száraz.
A harcod ajtód előtt áll, s nem vár az.