Cikkek : Beszélgetés Dr. Győri Péterrel2. rész. |
Beszélgetés Dr. Győri Péterrel2. rész.
2007.03.26. 08:51
Beszélgetés Dr. Győri Péterrel
Nagyon tudok kíváncsi lenni
Megjelent a Révészek c. lapban 2007. március
Nagyon tudok kíváncsi lenni
Beszélgetés Dr. Győri Péterrel
II. rész
Győri:
- A kutatásokat követően a 80-as évek elején az akkori egy párt megbízta az MTA-t. Ezen belül Ferge Zsuzsát. Különböző emberek bevonásával közösen megpróbáltuk kigondolni, és le is írni egy szociálpolitikai rendszernek a teljes: pénzügyi, finanszírozási, szervezeti, és háttér ideológiai koncepcióját. Azelőtt ilyen nem volt. Nem létezett szociálpolitikai intézményrendszer. Ezt akkor az Akadémia átadta az MSZMP KB-nak. Megtárgyalták, de ebből annyi valósult meg, hogy közvetlenül a rendszerváltás előtt létrejött egy Népjóléti Minisztérium. A 80-as évek közepén létrehozták az első kísérleti családsegítő központot. Ott is dolgoztam egyébként,… a Gosztonyi Gézáék által menedzselt TECSAKŐ-ben….
Néhány dolog elkezdődött a rendszerváltás előtt. Mellesleg megkezdődött a szociális munkás képzés. Rengeteget kellett küszködni, mert először az akkorra már elismert szociológia oktatás örve alatt tudtuk elindítani a szociális munkás képzést…. Az első években szociológus diplomát kaptak az első évfolyamosok, mert nem volt kiadható a szociális munkás, vagy a szociálpolitikus diploma, mert egyszerűen még nem ismerték el, mint tárgyat. Hosszú évek harcainak eredményeképpen lett elismerve… Megcsináltuk a tanrendjét. Én ebben csak egy résztvevő voltam… Az Akadémiai műhelyből találtuk ki. Ferge Zsuzsa hihetetlen erőbedobásával, segítségével lett egyetem, oktatás, képzés.
…. Közben azért kutatások is folytak.
Aztán elmentem a SZETA-ba, ami egy nagyon furcsa helyzetet teremtett, mert akik bent dolgoztak az intézetben, azok egyfajta rettenettel, egyben érdeklődéssel figyelték, követték a demokratikus ellenzék, az akkor teljesen illegális, tűrt, vagy tiltott demokratikus ellenzéki ,SZETA mozgásokat. Ez nem úgy volt, mint ma, ahogy mondják, hogy mindenki partizán volt, hanem igazából ez egy komoly törésvonal volt. Azok között, akik elmentek a demokratikus ellenzékbe, a szabad egyetemekre, előadásokra előadónak vagy résztvevőnek, vagy részt vettek a SZETA-ban, vagy azoknak, akiknek volt valamilyen státuszuk, állásuk…mert nyilván sokan féltek és ha véletlen is részt vettek volna ilyesmiben, akkor féltették az állásukat. Nekem nem volt mit féltenem, mert nem volt állásom….Én hordtam be a beszélőt…Ma már nyugodtan lehet erről beszélni, bár neveket most sem fogok említeni, hogy hogyan állt fel a terjesztői lánc, mert az élethossziglan konspiratív…és vették azt a Beszélőt ott a Szociológiai Intézetben…de azért ők nem terjesztették volna…de azért nyilván az igazgató is elolvasta. Az igazgató Cseh Szombati László volt…. Én egyfajta átjárást próbáltam megvalósítani, egy idő után tudatosan, sőt egy idő után használtak is erre. Én elégségesen lényegtelen figura voltam, és elégségesen fiatal figura voltam ahhoz, hogy át tudjak járni ezeken a határokon. Akár üzenetekkel, akár munkákkal. A SZETA-ban ugye az Otília ….. Neki rengeteg munkát szereztünk schwarzban. Tehát én tudtam vinni az elsőgazdaságból a fekete gazdaságba megrendeléseket, munkákat, ugyanakkor termékeket tudtam vinni a fekete gazdaságból az első gazdaságba. De ez csak olyan küldönc, vagy átemelőként. Ilyenek kellettek ahhoz, hogy ne legyenek abszolút lehetetlenek a viszonyok … Solt Otília nem csak ilyen feketén végzett kérdőívkódolásokból , meg kérdezésekből tartotta fenn hihetetlenül aranyos, népes családját, hanem ruhamosásból, kőkemény segédmunkából, ruhamosás, ruhafestésből tartotta fenn a kicsi gyerekeket éveken keresztül. Plusz a kódolás, de az intellektuális rabszolgamunka… Nagyon kemény helyzetek voltak… miközben ugye segítette a szegényeket …..
Ez egy fura dolog volt…Az érintetek, mindig kitalálták azt a kis ideológiai különbséget is amivel meg is ideologizálták azt, hogy az egyik miért van benn, a másik miért van kint, az egyik miért van az egyik oldalon és a másik, miért van a másik oldalon, és ez hosszú évekig el is tartott, csak erről nem szoktunk beszélni a magyar szociálpolitika történetén belül, és most sem fogok.
Preszl:
- Beszélgettem szetásokkal és ez a SZETA-ban való működés mindenkinek fontos volt, és többségüket a szociálpolitika felé terelt… A Te szakmai életedre milyen hatással volt ez a szetás korszak?
Győri:
- Szerintem te olyanokkal beszéltél, akik ma a szociális segítés területén dolgoznak és volt szetások. Egyébként, ha a SZETA oldaláról nézzük, akkor a SZETA pont azért volt érdekes, vagy akár a mai szempontból nézve más, mint ami most van. A SZETA laikus önkéntesekből állt. A SZETA-ban nagyon sok szakma találkozott, akiket én ismerek, ma építészek, tervezők, vállalkozók, művészek…ezek kifejezetten , akik vitték hátukon a SZETA-t, tehát nagyon sokféle szakma, vagy ember. Ezeknek csak töredéke , akik később valamilyen szociális pályára ment. Sőt kifejezetten nagyon kis töredéke, tehát kifejezetten az volt jellemző a SZETA-ra, hogy ilyen nagyon különböző szakmájú és nagyon különböző indíttatású emberek vettek részt benne. De…igen én is ismerek kollégákat , akik részt vettek a SZETA-ban, és nagyon jó kollegák, és mindegyiknek nagyon fontos volt ez a korszak…. Nem biztos, hogy tudok arról beszélni, milyen hatással volt az én életemre vagy fogalmam sincs mimre a SZETA…Ha valamimre hatással volt a SZETA, akkor a rendszerváltozás utáni története volt hatással, és akkor amikor a SZETA-t kármenteni kellett, tehát már az összeomlás szélén állt. Nekem ott voltak komoly feladataim, és abból voltak komoly szakmai tanúságágaim, hogy hogyan tud összezuhanni egy szervezet, és hogyan lehet válság menedzselni. Előtte ha valami rám igazán hatással volt, az a Solt Otília. Ez egy egészen más dolog. ... A kedves feleségem és én, mi, az Otíliával egész egyszerűen személyesen voltunk nagyon jó barátságban hosszú éveken keresztül. Otíliával és a Nagy Andrással, az ő élettársával való kapcsolat volt hatással az életemre. Mind a kettő briliáns ember volt. .…Ennek a kapcsolatnak a síkja onnan volt, hogy együtt legeltettük a gyerekeinket, együtt jártunk játszótérre, meg …azt nem mondom., hogy pecázni, mert én utálok pecázni. Szóval együtt jártunk, addig a pontig, míg a Nagy András el nem ment pecázni. Én nem mentem, mert nagyon nem szeretem ezt a dolgot, de ő imádta, napokig tudott ott ülni…. Ez tényleg egy baráti kapcsolat volt….Már többször megírták, hogy ott mi zajlott az Otília lakásában, megfordult mindenki és mi zajlott… ez önmagában is egy élettanulmány volt…De aztán volt más is, ez tényleg egy családi baráti kapcsolat volt. Hogy értsük a síkokat: Amikor szegény Otília, aki nevelgette a harmadik prüntyijét. Egyébként a Fővárosi Pedagógiai Kutató Intézetben dolgozgathatott. Jött az apukámhoz, aki szintén pedagógus volt, és négy gyereket nevelt. Tulajdonképpen az érdekelte az Otíliát, hogy hogyan nem ideges az apukám attól, hogy mi lesz ezzel a négy gyerekkel. Hogy lesz lakásuk? Hogy lehet eltartani őket, pedagógusfizetésből, meg egyáltalán. Az apukám meglehetősen ideges volt, míg csak ki nem repültünk. Hogy hogyan lehet ezt menedzselni. Azért tulajdonképpen az első gyerek kirepült. Próbáltuk az Otíliát megnyugtatni, meg, hogy ezt hogy lehet,…hogy majd csak lesz valahogy….
Mi is volt a kérdés? Milyen hatással volt rám az Otília, vagy ez a szakma? Nagyon jelentős hatással és meghatározó volt… Mit jelent, hogy meghatározó hatással? Talán az egyik a legfontosabb, hogy mekkora és milyen fajta a magyarországi szegénység… Állati fontos, az hogy mennyire szegény emberek élnek az országban…és ezt mennyire nem lehet szó nélkül hagyni. Nem csak az, hogy a magunk eszközeivel megpróbálunk tenni valamit, , hogy SZETA, segítünk, ruha…stb., hanem hogy szó nélkül sem lehet hagyni. Ennek különböző részeit meg kell írnunk a Beszélőben, ennek hangot kell adni. Ez milyen fajta ez a szegénység? Tehát a szegénység nem egy karitatív történet. Ugye a SZETA úgy nézne ki, hogy csak adományoz, pedig erről szó sincsen. A SZETA egy nagyon súlyos társadalomkritika akart lenni. Voltak is ilyen tagjai a SZETA-nak. Nem mindenki a ruhaosztással foglalkozott Milyen fajta ez a szegénység? Ezek a szegény emberek nem olyanok, hogy valamilyen külön állatfaj, akinek a fejét simogatni kell, meg ruhát kell adni neki, meg én nem tudom micsoda, hanem ezekkel teljesen a maguk nyelvén kell beszélni. A maguk szlengjében kell beszélni. Ha káromkodnak, akkor mi is káromkodunk. Nem valamilyen gondozói és gondozotti viszonylatban, hanem mint két ember, az egyik az ilyen helyzetben, a másik olyan helyzetben van. Tulajdonképpen teljesen egyenrangúan, de valahogy előre lökdösve azt a másikat. Nem véletlen mondom, hogy előre lökdösve. Nem előre abajgatva. Ha valakinek krízise van, akkor azt meg kell hallgatni, akkor meg kell próbálni, hogy kijön a kríziséből. …Nagyon racionális, nagyon tudatos viszony ehhez a szegénységhez, ahhoz, hogy ezt meg kellene változtatni és nem szabad annyiban hagyni. … Tehát egy nem elkenős, nem ideológiáktól terhelt, nem egy jótékonysági, valamilyen filosz típusú viszony, hanem egy nagyon realista, nagyon az ismeretekre építő viszony. Nem a SZETA, mert az egy önkéntes segítő mozgalom, hanem az a szűkebb kör, akik alapították a SZETA-t. Akik generálták, hogy legyen a SZETA, akik a Kemény István kutatásában részt vettek, akik nagyon empirikus alapú, tehát, nagyon tényeken alapuló társaság volt ez. Nagyon megérteni akarta, és jól interpretálni a szegénységet, a maga csúnyaságaival együtt. Ott nem minden olyan, hogy sajnálgatni lehet, hanem vannak nagyon csúnya dolgok, nagyon csúnya viszonyok. Tehát teljesen a maga realitásában és valahogy mégis azzal együtt megpróbálni rajta változtatni. Az Otíliától rengeteg mindent lehetett tanulni, tehát azt a verbalitást, azt az aktivitást, azt a hihetetlenül tiszta gondolkodást, bizonyos szempontból. Ezt most azért mondom, mert ő sem volt szent. Őt sem úgy kell elképzelni, mint egy hibátlan embert. Hihetetlenül tudott káromkodni, mindenkit elküldeni ide-oda ..de hihetetlenül szerette a gyerekeit, az állatokat, az embereket, és egyáltalán minden fű-fát és bogarat. Nagyon frankó valaki volt és erkölcsileg egy ezer százalékosan megbízható valaki volt, ami az akkor is nagyon ritka… Nagyon talpraesett is volt. Ahogy a családját fönntartotta az is. Minden helyzetben. Ahogy a rendőrökkel kommunikált. Folyamatosan voltak házkutatások, vagy olyan „látogatások”, olyan „bekukkantások”, miközben a kutya, a teknősbéka, a pisis-kakis gyerekek, a cigányasszony meg a nem tudom ki ... és akkor egy ilyen helyzetbe a rendőr benéz. Jól tudta menedzselni az ilyen helyzeteket Otília, miközben kékre festi a mosógépében, a nem tudom milyen vacak fehérneműket, miközben ott van a lifthochban a rengeteg Beszélő. Azért azt meg tudta oldani, hogy akkor „kezit csókolom és , … most mit tetszik keresni és akkor viszont látásra”…stb. Azért még egy mondatot mondanék a Nagy Andrásról, aki az ő élettársa volt. Azt hiszem így ránézésre nem volt könnyű az Otília életében élettárs lenni. Nagy Andrásról hihetetlenül keveset beszélnek. Ő később, a rendszerváltást követően, elég gyakran publikált, még az első kormány idején. Próbálta értelmezni a politikai helyzetet és nagyon szépen, kiegyensúlyozottan és nagyon világosan, a mai napig egy nagyon ritka hangot ütött meg. Ez abban az időszakban volt, amikor az urbánusok és a népiesek egymásnak estek közvetlenül a rendszerváltás után. Nagy András nagyon jó publicisztikákat írt. Ő egy olyan ember volt, aki ha leírt valamit, az nagyon ki volt gondolva, tehát az nem úgy volt odavetve. Keveset írt, de ha írt valamit, akkor lehet, hogy fél évet gondolkodott előtte… Egyébként abszolút intellektuális nyomorban kellett eltöltenie előtte az életét. Őneki előtte évtizedekig a magyar olajipart lehetett szociológusként vizsgálnia, ami hát semmi. Semmi eredményt nem is vártak tőle. Lényegében egy belső emigrációba kényszerült. Ő nagyon életvidám volt, ez nem tette őt életunttá. Ezzel is foglalkozott, meg kutyázott, meg horgászott, meg az Otíliával együtt élt és nagyon jó ember volt. Nagyon sokat segített a SZETA-nak is, de a demokratikus ellenzéknek is a háttérből. Voltak olyan emberek, ő volt az egyik, de voltak még sokan, akiknek a nevét nem szokták emlegetni, de akik nélkül ez az egész, amit a felszínről ismerünk - most nem mondok ismert neveket, de x, y írta, terjesztette, nem tudom mit csinált. Megverték vagy nem verték meg. – háttérben voltak ilyen egészen különleges emberek hátukon vitték ezt az egészet. Nagy András egyike volt. Hihetetlen humora volt. Egyrészt, mint mi is, ide bármikor beeshettünk. Aztán bármikor be is estünk. Ugye mi is kicsi gyerekekkel, meg ott is kicsi gyerekek. Szóval ez összeadva aztán tök jó volt…és akkor ott egészen biztos volt, hogy nagyon komoly dolgokról van szó és ugyanakkor állati jókat lehetett vidámkodni.”
- Lengyel Kriszta: „Engem nagyon meglepett, amit mondtál, mert ahogy olvasom az önéletrajzodat, … egy csomó társadalmi tagság, aktivitás ... De azt nem gondoltam volna, hogy egy személyiség ennyire meg tud ragadni benned. Hatással lehet rád egy személyiség és akár a szakmai gondolkodásodat is ez befolyásolja. Annyira sok tanulmány fűződik a nevedhez, meg tudományos fokozat. Ez most engem meglepett.”
- Győri: „Meg fogsz lepődni, mert ezen meg én vagyok meglepődve. Én most fel tudnám sorolni, hogy melyek azok az emberek, akik meghatározták az én életemet. Ilyen szempontból vagy szerencsém van, vagy mindenkinek van ilyen, vagy én kiválasztottam magamnak, hogy legyen….Most nem akarok felsorolást. A középiskolában, a Berzsenyiben Pártos Vera néni irodalomtanárom volt az abszolút meghatározó és abszolút közeli, személyes, baráti kapcsolatban voltam…Ezek nélkül valószínűleg egy üres motor lennék, de az ember nem úgy él, hogy az önéletrajzát írja, vagy csinálja, az úgy melléktermékként adódik, vagy külsőségként.
- Lengyel Kriszta: Nekem egy szervezetnek az alapítása, létrehozása, vagy működtetése, vagy pedig egy jogi értekezés írása, lakáspolitikai változásokról , az nekem nem igazán személyiségközpontú dolog.
- Győri Péter: Jó, akkor elmesélem az egyik legnehezebb tanulmány, amely éppen ilyen lakáspolitikai jogszabályokból készült… Összegyűjtöttük az összes lakásügyi jogszabályt. A XIX. Század közepétől feldolgoztuk a lakásügyi jogszabályokat. …. Ha kell, a tartalmát tudom tanítani és érdemes is tanítani diákoknak, ha van éppen ilyen tantárgy vagy szakszeminárium. Ha igazából az életemről, annak a körülményeit akarod kérdezni, akkor a tanulmányból azt tudom mondani, hogy az is egy sajnos már meghalt barátommal együtt írtam, Gábor Lacival, aki nekem egyik legfontosabb munkatársam volt. Azóta is vannak ilyen munkatársaim. Nagyon szeretek együtt dolgozni másokkal. Nagyon nem szeretek egyedül dolgozni. A Február 3-a Munkacsoport sem véletlen munkacsoport. Én nagyon szeretek beszélgetéseken keresztül, én aztán megírom, elvégzek sok munkát, kutatok, megírom, de nagyon szeretek együtt dolgozni másokkal, sőt kifejezetten így tudok a legjobban dolgozni….Gábor Lacival írtuk ezt a tanulmányt…ültünk a Gülbaba utcai lakásuk legfelső tetőszintjének szobájában, mert ilyen pici volt, meg szűk, meg ott volt hely, ott dolgozhattunk. Akkor neki már meg volt a fia, a Samu, pici babaként. ..Mi meg fent ültünk a kakasüllőn. Laci Csongor szivart szívott, és időnként én is rágyújtottam…Azt nem lehet elképzelni, hogy az a Csongor szivar néhány pöfékelés után milyenmérhetetlenül büdös. Ami nekem ehhez kötődik, - most bocsánat – az az, hogy ülünk a Gábor Lacival és a Gülbaba utcai lakás legtetején, viszonylag elzárva a lakás többi részétől, és ott órák hosszat ülünk, dumálunk. Főleg ő szivarozik. Majd megfulladunk a füstben. Gondolkodunk és beszélgetünk. … Aztán utána az ember hazamegy, közben jegyzetelek, vagy még azt sem. … Aztán az ember hazamegy és jegyzetel, ír valamit, vagy ez úgy a sok beszélgetésből összerakódik, hogy az a dolog hogy legyen ...és akkor nekem ez a Gábor Laci … meg a Csongor szivar, ami annyira büdös, hogy amikor a szociológiai intézetbe reggel a szobában rágyújtott a szivarra, mert sajnos sokat szivarozott, akkor ,kint az Úri utca elején már tudták a bejövő dolgozók, hogy a Laci bent van-e. Ő vele is nagyon sokat dolgoztunk. Nagyon korán halt meg. Hátrahagyott két pici gyereket.”
- Preszl: „Most van-e olyan ember a környezetedben, aki annyira meghatározó volt, mint Solt Otília?”
- Győri: „Olyan, mint az Otília, biztos nincsen. Ez nem tudom, lehet, hogy ezt utólag tudja az ember egyrészt. Másrészt most furcsa módon nagyon sok emberrel veszem körül magam. Meg fogtok lepődni. Egyébként ez egy tudatos választás volt. Most ezen a mostani munkahelyemen, ezen a teljesen megfejthetetlen BMSZKI rövidítéssel jeleznek, a mindennapi munkám során meglehetősen sok emberrel kell folyamatosan együtt dolgoznom, kommunikálnom. Ezt részben így is akartam, de részben ez más helyzetet teremt az ilyen együtt gondolkodásban, együtt dolgozásban. Percenként együtt kell gondolkodnom, együtt kell dolgoznom valakivel, de esetleg ötpercenként mással. Rendkívül fárasztó. Ez másfajta helyzet, ami hozza ezt az együtt dolgozásos, együtt gondolkozásosat is sokszor. Az én igényeimhez képest kevésszer, de azért elég gyakran, de nem hozza, hogy folyamatosan valakivel hosszabban együtt dolgozni. De van, most amikor ebben az évben összeálltunk a Mózer Péterrel,… aki megkeresett, hogy valamilyen intézménnyel szerződjünk, hogy írjuk meg nekik a „tutist”. Akkor én azt mondtam a Péternek, hogy én azt nem. Én úgy nem tudok dolgozni, hogy előre leszerződőm és azt sem tudom, hogy meg tudom-e írni ... Először nézzük meg, hogy tudunk-e kigondolni valamit. Aztán megbeszéltük azt a munkamódszert, hogy üljünk le beszélgetni rendszeresen. Vagy úgy beszélgetünk, hogy ő közben írja, vagy én írom közben. Valaki jegyzeteli a fontos dolgokat. Amikor én megírtam valamit, elküldöm, ő kritikusan elolvassa el, és aztán vitassuk meg. Nem a szokásos módon, hanem ezt ő támadja le, minden támadható ponton menjen végig és szembesítsen vele engem szóban. Szóban, mert akkor tudunk rajta gondolkodni. Nem jön egyszerre a válasz… A beszélgetés sorozat végén, eredménye lett egy szerintem egészen felforgató iromány, amit aztán „Tékozló koldus ruháját szaggatja” költői címmel fedtünk le. Folytattuk a magunk munkaterve alapján ezt a munkát. Ebben van egy együtt gondolkodás, beszélgetés aztán külön-külön leirogatása a dolgoknak. Ugyan ilyen a Február 3-a is. A Február 3-nál is azt mondom szerényen, hogy én vagyok az írnok. Végül is nekem kell leírnom az egészet, amit nem mondom, hogy így akartam, de így alakult. Azért az leginkább úgy tudja az ember leírni, hogy akkor mindig összejövünk…Még egy részletet behozok, mert közben szegény Mezei Gyuri elment ebből a Február 3-a munkacsoportból. Gyuri nekem nagyon hiányzik. Nekem hihetetlen mennyiségű, és minőségű konfliktusunk volt a Gyurival. Azt kell mondanom, hogy még a halála után is fennmaradtak bizonyos konfliktusaim a Gyurival. Tehát még ez sem múlt el. Nem vonta be semmiféle rózsaszín máz, de ilyen volt a kapcsolatunk. Nagyon fontos és jó kapcsolatunk volt és bizony voltak nagyon sok heccelődések, nagyon sok ironizálások, nagyon sok hülyéskedések, amit csak a Gyuri meg én tudtunk elkövetni egymással. Ez nem egy szerelem, ez olyan volt , amit ő neki más nem tudott biztosítani és én nekem más nem tudott biztosítani. Ezt tudtuk is egymástól. Az is úgy zajlott, hogy a Gyuri vacsorára hívott minket, valahogy ő ilyen kulináris valamilyei voltak, …és akkor szépen vacsorázás közben megbeszéltük az aktuális dolgokat….ahogy azt férfiak szoktak. Ez körül-belül mindig négy fős társaság , ez a Február 3-a munkacsoport. Ennyien fértek nagyjából az asztal körül. Akkor, mikor már nem bírtuk a májpástétomot és a legfantasztikusabb Gyuri-féle kitalálmányokat, akkor rátértünk a melóra. Ha az volt, hogy most megyek a Gyurihoz dolgozni, az azt jelentette, hogy az ember valamikor hajnalban került teljesen halálos fáradtan vissza, mert a vacsi után jött a munka. Ez a munka soha nem volt olyan fegyelmezett és olyan flott, mint ahogy én szerettem volna. Én azért is mentem bele ebbe a melóba, mert én voltam az, aki megpróbálta, hogy ebből legyen eredmény is. Nekem kell végső formára hozni, megírni a dolgot. … Ez ma is van, csak a Gyuri nincs. Akkor is csak így tudnak megvalósulni ezek az irományok, ilyen csoportos gondolkodáson keresztül.
- Preszl: A szociális szakma kialakult, fejlődik, és most tart valahol a képzésével, a trendjeivel. Véleményed szerint most hol tart a szociális szakma fejlődése és milyen irányokba lenne jó, ha elmenne?
- Győri: Ugyan most csak néhány dolgot hallottatok most tőlem, abból … ki is bontható, hogy én mit gondolnék, hogy mi lenne a jó….De egy betétet én megengednék magamnak. Mielőtt válaszolnék erre a kérdésre. Én mellesleg részt vettem és végig csináltam a Wesley Szociális Munkás Főiskolának megalakítását és én úgy mondom, hogy megszűnéséig. Ott egy oktatást, szociális munkás képzést Solt Otíliával, Havas Gáborral, meg Lengyel Gabival, Matern Évával, meg Zolnay Janóval, meg sok minden más emberrel együtt. Oda próbáltuk beemelni pont a rendszerváltás előtti SZETA, Kemény István iskola, ..ami nagyon régi magyar történelmi múltakra vezethető vissza…..Lehet, hogy nem ismerik a Hajnal István műveit, de egy egészen régi magyar szociológiai, vagy etnográfiai múltra visszatekintő szellemi irányvonalról van szó , aminek csak folytatása volt a Kemény iskola, aztán a SZETA. Ezt megpróbáltuk oktatásba átforgatni ebben a Wesley iskolában. Azt gondolván, hogy ne vesszenek oda ezek a tudások. Ami felhalmozódott előtte, azt a tudást nem volt alkalmuk oktatni ezeknek az embereknek a rendszerváltás előtt. Ezt próbáljuk a fiataloknak átadni. Nem csak információban, hanem társadalomszemléletben és … életszemléletben is, tehát életfelfogásban, kollégákhoz való viszonyban, az emberekhez való viszonyban, értékekben. Ezt volt a legjobb iskola, amivel én találkoztam életemben. Sőt azt kell mondanom, hogy ez volt az egyetlen iskola a felsőbb iskolák között, ami lehet iskolának nevezni, mert ez valóban embert képezett. Nem egy gyár volt, nem egy üzem volt. Nem tantárgyakat adott le, hanem egyszerűen jellemeket hozott létre, karaktereket. Mindenki, aki ebben az Ex-Wesleyben járt az tudja is és mondja is. Ez is történet. Ez egy fantasztikus dolog volt, fantasztikus emberek Ez egy ilyen családi együttélésben működő iskola volt,… az úgynevezett tanár-diák viszony az nem egy hagyományos, akkor pontosan az a tanárdiák viszony volt ami kell, hogy legyen. Tehát egy teljes személyiség átadó és formáló viszony, amelynek része a tudás, az ismeret, de nem csak az. …Mert ez ma sehol sincs. Én nem látom sehol sem. Én ma iskolagyárakat látok. Finanszírozási célfüggvények mentén működő oktatási intézményeket, olyan tömegképzéseket, amiknek a hatékonysága messze a nullához közelít. Részt veszek ezekben az iskolai oktatásokban, tehát én belülről látom ezeket. Részese is vagyok ennek, áldozata is, és elszenvedője. Ez azt jelenti, hogy ma akik szociális munkásként kijönnek, rendkívül keveset kapnak. Alig kapnak valamit ahhoz, hogy jól végezhessék munkájukat. Ez meg is látszik az egész magyar szakmán. Ahogy én látom a magyar szociális segítő szakmát, én másképp látom, mint ahogy mások. Most lehet, hogy akik nagyon benne vannak, vagy benne nőttek fel, vagy ebben a korszakában nőttek fel ennek a szakmának, azok ezt így nem is érzékelik. Mindig az van, az iskolában is és minden munkahelyen, hogy vannak, akik valami miatt, adottságai, családi hátterük, élettapasztalataik, rátermettségük, karakterük miatt kiforrják magukat. Tehát jó segítő szakemberek lesznek. Ilyenek vannak. Sokan vannak és jó, hogy vannak. Sokkal többen vannak olyanok viszont, akik valami miatt nem tudnak így kiforrni. Azok a segítő rendszerek, segítő munkahelyek, amelyekben dolgoznak ezek az emberek, azok inkább, a többségük arra működik, hogy ott valahogy ne is tudjanak kiforrni ilyen karakterek. A karakterek sokszor a szervezetek ellenében forrnak ki. Sajnos. Maguk a szervezetek sem működnek úgy, ahogy szerintem egy segítő szervezetnek működnie kell. Ennek ezer oka van. Nem azért, mert a vezetők, vagy a szervezetben dolgozók rosszak. Lehet a külső, az önkormányzatok a rosszak, vagy a helyzetek a rosszak, vagy a finanszírozás a rossz, meg a szabályzások, meg a pályázatok…Ezer dolog torzítja, rángatja szervezeteket, és aztán van amelyik megtalálja ennek ellenére szabályozás és finanszírozás és különböző külső elvárások ellenére azt a karaktert, amelyik tényleg egy segítő szervezet jó karaktere. Nagyon sok pedig nem találja meg. Van egy aspektus, amit ha most röviden csak megpendítek. A kérdésedre viszontkérdéssel válaszolhatnék, hogy: Milyen viszonyban, ha úgy tetszik, milyen köszönő viszonyban van a magyarországi szegénységgel az egész magyar segítő szakma? Ez egy alapkérdés, és én azt gondolom, hogy nagyon sok szervezet és nagyon sok segítő szervezet és segítő ember elmegy mellette. Nincsen köszönő viszonyban. Nagyon sok védekezik, védekező állásra áll be. A rosszabbak konfliktusban, vagy depresszív viszonyban vannak, vagy egy támadó viszonyban vannak. …Nagyon gyenge lábakon áll, az hogy a benne dolgozók, hogy a szociális segítségben részt vevők mennyire … nem is csak, hogy mennyire ismerik a magyarországi szegénység mélységeit. Most a magyarországi szegénység alatt nem az össz magyarországi szegénységet is illik ismerni, hanem ahol dolgozik, ott az a szegénység annak mi a háttere, vagy az milyen kontextusban van, hanem még ahol dolgozik, tehát annak a kerületnek, annak a területnek az igazi mély szegénységétől is igen nagyon sokan elfordulnak és nem is akarnak megismerkedni vele. Az fáradtságos és nehéz. Még egy külön kérdés, hogy ha ismerik, akkor megértik-e? Tehát egy dolog ismerni, hisz megjelenik a szegénység bizonyos válfaja ezekben a szervezetekben óhatatlanul. Az ügyfelek jelentkeznek. Bizonyos ügyfelek. Mások már nem is jelentkeznek, mert nincs nekik mit keresni ott. Van találkozás, van egy fajta ismeret, de nem biztos, hogy van egy fajta megértése. A megértés alatt nem toleranciát értek, hanem egy megértő megismerése annak a dolognak, amit hoznak ezek az emberek. Akár személyesen is , akár nem személyesen. Nagyon sokféle szociális munkás van, sokféle segítő. Például: Sokan az adott ügyfeleket megértik, megismerik és tudnak segíteni rajta. Ezek már nagyon jó szociális munkások. De még ők sem biztos, hogy megértik azt a kontextust, vagy hátteret, ami a mögött van. Ami nyilván az ő munkájukat segítené. Nem is biztos, hogy csak az ő munkáját segítené, hanem a segítőt is segítené abban, hogy ne égjen ki, hogy önmagát el tudja helyezni. Tehát értse azt. Hogy ez hogyan működik. Ennek felszínét szoktam a munkahelyemen említeni. Azt a felszínt, amikor én azzal próbálom tréningezni a hajléktalan ellátásban dolgozó kollégákat, hogy például: az, hogy valaki hajléktalanként bekerül egy fapadosra, vagy egy átmeneti szállásra, utána kirakjuk egy fél évre egy albérletbe, vagy akár csak önként eltávozik újra a szeretőjéhez, vagy egy szívességi lakásba, az tulajdonképpen egy siker. Nagyon sokan úgy fogják fel, hogy az a siker, amikor emberünk valamilyen biztos tulajdonba, nem tudom milyen örökös, bérlakásba kerül. Ez nyilván abból adódik, hogy nem értik azt a kontextust, hogy Magyarországon csak úgy lazán több millió ember él abszolút bizonytalan, és abszolút elfogadhatatlan, nem európai szintű lakásviszonyok között. Itt van ez a kontextus, tehát ahhoz képest, ha valakit egy fapadosról ki tudunk emelni, vagy akár önként elmegy egy lakásba, ami alig fűthető, vagy abuzusok érik, ahol kint van a WC, vagy akármi…egyszerűen még az is jobb, mint egy fapados vagy egy szálló. Ez vesz bennünket körül. Ez igenis annak az embernek, abban a helyzetben egy siker, tehát ez a segítőnek is sikerként jelenik meg. Ha ezt valaki nem ismeri fel , akkor az nagyon gyorsan úgy érzi, hogy eredménytelen, ez egy szélmalomharc, amiben csak kiégni lehet. Nem érti, hogy nekünk nem az a dolgunk, nem azért álltam be egy munkahelyre, hogy most a több milliós strukturális szegénységet megváltsam. Azért lehet harcolni. Lehet kimenni magán emberként, tiltakozni, meg demonstrálni. Lehet is! Kevesen is teszik egyébként a szociális munkások. Lehet sok formában megpróbálni. Lehet az Interneten chatelni, hogy milyen rossz és csúnya világ, ha valaki ezt így látja. De az ő dolga, hogy amikor dolgozik, akkor az X meg az Y, az egyről a kettőre jusson. Ez sikerült neki, akkor ez volt az ő munkája. Ebből a válasznak az a része is következik, hogy sajnos nem abba az irányba halad a magyar szociális szakma, de el kellene kezdeni, hogy köszönő viszonyba kerülne a magyarországi mély szegénységgel.
|